Ez lehetett egy bőrdarab, amit botra erősítettek, és később az öltözködés kialakulásával a derekukra kötve viseltek.

Ezt bizonyítja az az 5. századi Szkítiában talált "előtáska", aminek formája egy tömlőre emlékeztet, tetejét pedig bőrfonállal kötöttek össze.

A középkorban az emberek egyforma tároló dobozkákat kötöttek az öveikre, függetlenül anyagi helyzetüktől, de később ez is megváltozott.

Nagyon kicsi, aprópénz tárolására szolgáló bőrzsákocskák jelentek meg a gazdag nemesek oldalán, jelezvén ezzel markáns elhatárolódásukat a földeken dolgozó parasztok által hurcolt hatalmas, faládáktól, amelyek nagyon nehéz, és fárasztó "viselete" volt a szegényebb néprétegnek.

Ezután az apróbb tárgyaknak zsebeket alakítottak ki, amiket a férfiak nadrágjára varrtak, a hölgyek pedig a derekukon körbetekerve viseltek.

1790-ben aztán - nem meglepő módon Párizsban, az elegancia szerelmesei, és a divat "alapítói" kezükben kezdték el hordani ezeket a kis "rejtekhelyeket" (latunul "reticulum", ebből ered a "retikül" szavunk).

Egy korabeli angol magazin, az Imperial Weekly Gazette cinikusan meg is jegyzi egyik cikkében, hogy míg a férfiak kezüket a zsebükben, a nők zsebüket a kezükben tartják, ami elég "ridiculous" (nevetséges).

Az első mai kézitáskához már nagyon hasonlító darabok a XIX. században jelentek meg fokozatosan. A méretük egyre növekszik, formáját, külsejét ekkor már egyértelműen a divat ihleti.

Kialakulnak a különböző stílusok, kerekek vagy szögletesek, kövekkel díszítettek, valódi ékszerekké váltak, hangsúlyozva viselőjük társadalmi rangját. Pénzt, távcsövet, zsebkendőt, varrókészletet tároltak bennük, ahogy ma is a legfontosabb használati tárgyainkat tesszük beléjük. A férfiak ekkor még mindig a zsebüket használták erre a célra, ők ebben az időben nem nagyon hordtak táskát. 

folyt. köv.